MŰKÖDÉSI- ÉS RÉSZVÉTELI SZABÁLYZAT

A Működési- és Részvételi Szabályzat a Crypto Invest Group Ltd. – továbbiakban: CIG Szervező Zártkörűen Működő Részvénytársaság – székhelye: cégjegyzékszám: (továbbiakban: Szervező), valamint azon ügyfelei jogviszonyát szabályozza, akik a (a továbbiakban: Közösség) Tagjaiként szerződést kötöttek az általuk kiválasztott és az Előzetes Megállapodásban meghatározott értékű szabad felhasználású kriptovaluta tulajdonjogának megszerzése céljából. Jelen Működési- és Részvételi Szabályzat a Közösség Tagja által kötött Szerződés elválaszthatatlan és annak jogi sorsát osztó része.

I. Fogalmak

1. A Közösség Tagja lehet minden olyan – magyarországi lakóhellyel rendelkező – nagykorú természetes személy, aki teljes, korlátlan jog- és cselekvőképességgel bír, továbbá a 65. életévét a Tagi szerződés megkötéséig nem töltötte be. Külföldi állampolgárok esetén további feltétel, hogy a Szerződés megkötését és az ebből eredő jogok gyakorlását, illetve kötelezettségek teljesítését a mindenkori hatályos magyar jogszabályok lehetővé tegyék.

2. Szervező: A Szervező a Közösség működtetését végző, valamint annak vagyonát kezelő gazdálkodó szervezet, amelynek vagyona elkülönül az általa működtetett Közösség vagyonától. A Szervező feladata a Közösség egészének szervezése és működtetése, továbbá az arra jogot szerzett Tagoknak az általuk előre meghatározott kriptovaluta beszerzésében, kiválasztásában és az adásvételi szerződés előkészítésében jelen Működési- és Részvételi Szabályzat V. fejezet 4. pontjában meghatározott módon való közreműködés. Ezen túlmenően a Szervező feladata a Közösség képviseletében a Tagsági szerződésből és a Működési- és Részvételi Szabályzatból eredő, a Tagokat terhelő kötelezettségek, a fizetési- vagy egyéb szerződéses kötelezettségeiket nem vagy nem szerződésszerűen, illetve nem határidőben vagy maradéktalanul teljesítő Tagokkal szemben a hatályos jogszabályokban, a Tagsági szerződésben, a Működési- és Részvételi Szabályzatban, illetve a felek között a jelen Működési- és Részvételi Szabályzattal szabályozott jogügylet vonatkozásában létrejött más jognyilatkozatokban rögzített jogkövetkezmények és más intézkedések érvényesítése.

3. Vagyonközösség (továbbiakban: Közösség): a Szervező által szervezett, a Közösséggel a jelen Működési- és Részvételi Szabályzatban foglaltaknak megfelelő céllal szerződést kötő Tagokból álló csoport, amelynek résztvevői – a Tagok – havonta a Szervező által a jelen Működési- és Részvételi Szabályzatban rögzített elvek alapján előre kiszámított havi részletet kötelesek fizetni jelen Működési- és Részvételi Szabályzatban foglaltak szerint. A Közösség törvényben meghatározott célból létrehozott, jogi személyiséggel rendelkező sajátos működésű, tagsággal rendelkező vagyonösszesség. A Közösség a Szervező által meghatározott minimális számú Taggal, de legalább 120 fővel kezdheti meg tevékenységét.

4. Működési idő: a Közösség a saját Tagjai részére történő előtakarékossági befizetések - ideértve a rendszeres befizetéseket és az azon túli rendkívüli előtakarékossági befizetéseket is - szervezésére és kezelésére, az időlegesen szabad pénzeszközök befektetésére, valamint kriptovaluta vásárlása érdekében teljesített kifizetésekre kiterjedő tevékenység időszaka, amely határozott időtartamig, legalább tíz, de legfeljebb tizenöt évig tart. Ha a Közösség Tagja az általa vállalt fizetési kötelezettségének maradéktalanul eleget tett, de nem szerez kriptovaluta tulajdonjogot a Közösség tevékenységére meghatározott időtartamon belül, a Közösség a fenti tevékenységet addig az időpontig köteles folytatni, amíg a vállalt fizetési kötelezettségét maradéktalanul teljesítő valamennyi Tag a megvásárolni kívánt kriptovaluta tulajdonjogát meg nem szerzi és a Közösség a megszűnési eljárás során meg nem szűnik.

5. A Futamidő: A Közösség működésének az első havi részlet előírásától számított, hónapokban kifejezett időtartama, mely időtartam során a tagok havi részlet fizetése útján kiegyenlítik az általuk kiválasztott kriptovaluta vételárát a szerződéses érték erejéig. A Működési idő a Futamidőt magába foglalja.

6. A megállapodás: a Szervező által tett nyilvános felhívás alapján a Tag által tett és a Szervező által elfogadott szerződéses ajánlat, amely a Tagsági Szerződés megkötésének jogalapját keletkezteti, és amely a Szerződés és jelen Működési- és Részvételi Szabályzat elválaszthatatlan és annak jogi sorsát osztó része, amelyet a csatlakozni kívánó Tag a Közösséghez való csatlakozás szándékával aláír.

A megállapodás tartalmazza a Tag nyilatkozatát arról, hogy tudomásul veszi, hogy a Közösségbe történő befizetéseire az Országos Betétbiztosítási Alap kártalanítási kötelezettsége nem terjed ki.

A megállapodás hatályba lépésének feltétele, hogy a Tag a regisztrációs díj teljes összegét az aláírásától számított 3 (három) napon belül készpénzben vagy banki átutalás útján a Szervezőnek megfizesse. A határidő elmulasztása esetén a megállapodás általa eszközölt aláírásával tett szerződése minden külön jognyilatkozat nélkül hatályát veszti.

A Tag jognyilatkozatához kötve marad. A Tag által aláírt megállapodást a Szervező a regisztrációs díj határidőben történő befizetését követően aláírja és a Közösség nyilvántartásba vételi kérelméhez csatolja. A Tag részére a megállapodás egy a Szervező által aláírt példányát a Szervező a Tagsági szerződés megkötésére irányuló felhívás megküldésével adja át.

7. Tagsági szerződés és jelen Működési- és Részvételi Szabályzatban foglaltak szerinti Tag által Kripto valuta megvásárlása céljából határozott időre szóló szerződés, melynek megkötésével a Tag a Közösséghez csatlakozik és a szerződés alapján teljesíti jogszabályban és a Működési- és Részvételi Szabályzatban, valamint a Szervező további, a jelen Működési- és Részvételi Szabályzatban felsorolt szabályzataiban meghatározott kötelezettségeit. A Tagsági szerződésnek a jelen Működési- és Részvételi Szabályzat és a Szervező szabályzatai elválaszthatatlan és jogi sorsát osztó részei.

Tag a Tagsági szerződés aláírásával megerősíti, hogy a Működési- és Részvételi Szabályzatot és a Szervező egyéb, a jelen Működési- és Részvételi Szabályzatban felsorolt szabályzatait a Tagsági szerződés aláírását megelőzően megismerte és azokat a Tagsági szerződés aláírásával magára nézve kötelezően elfogadta.

8. A Tagsági szerződés azonosító száma: a Közösség minden Tagja szerződésenként nyilvántartásra alkalmas egyedi azonosító számot kap, amelynek alapján a Szerződések és a Közösség Tagjai egyértelműen azonosíthatók.

9. Aktív Tag: a Közösség aktív tagjai azok a tagok, akik a szerződéses értékének megfelelő számú és összegű alaprészletet és szervezési díjat már befizették, de még nem kerültek kiválasztásra és tagságukat sem

rendes felmondás, sem azonnali hatályú felmondás, sem egyéb, jogszabályban vagy a jelen Működési- és Részvételi Szabályzatban meghatározott ok folytán nem veszítették el.

10. Nyilvános kiválasztás: az az esemény, amelyet a Szervező a Tagsági Szerződésben rögzített gyakorisággal, de legalább negyedévente rendez meg. A nyilvános kiválasztás során a közösség aktív tagjai közül, a szervező által szabályozott módon kerülnek kiválasztásra azok a Tagok, akik jogosulttá válnak a szerződésben meghatározott feltételek alapján az kriptovaluta vásárlása érdekében a hiányzó Tagi befizetések igénylésére. A nyilvános kiválasztás (a továbbiakban: kiválasztás) véletlenszerű vagy előtörlesztés útján történik. A Szervező a kiválasztáson bármelyik, vagy egyszerre mindkét kiválasztási módot is alkalmazhatja.

11. Véletlenszerű kiválasztás lebonyolítására vonatkozó szabályzat szerint lebonyolított kiválasztás során a részvételre jogosult aktív Tagok közül kiválasztott Tag jogosulttá válik a hiányzó Tagi befizetés megelőlegezésére irányuló szerződés megkötésére, amennyiben a kiválasztás időpontját megelőző nap végéig fizetési kötelezettségét szerződésszerűen teljesítette. A kiválasztás lebonyolítása során kizárólag a véletlen dönt a részvételre jogosult Tagok között.

12. Előtörlesztés vállalás: a nyilvános kiválasztás azon módja, ahol a előtörlesztés vállaláson résztvevő Tag a előtörlesztés vállalás időpontját megelőző nap végéig ténylegesen teljesített előtakarékossági befizetésén és az ehhez igazodó szervezési díj fizetésén felül további rendkívüli előtakarékossági befizetést és szervezési díjfizetést (a továbbiakban: előtörlesztés vállalási összeg) vállal. Az érvényes előtörlesztés vállalási ajánlat megtétele a biztosítási díjjal csökkentett aktuális havi részlet egész számú többszöröse egyösszegben történő felajánlásával és határidőben történő megfizetésével történik.

13. Havi értesítő: a Szervező havonta elszámolást küld a Közösség Tagjai számára, amely tartalmazza a soron következő esedékes kiválasztás helyszínét, időpontját, a Tag szerződéses értékét, a befizetendő havi részlet összetevőit és számfejtését, valamint a jogszabály által előírt egyéb közlendőket. A Szervező a Havi értesítőt a tárgyhónap 5. napjáig adja fel vagy küldi meg elektronikus úton. Amennyiben a Tag a tárgy hónap 10. napjáig nem jelzi írásban vagy elektronikus úton a Szervező felé, hogy a Havi értesítőt nem kapta meg, azt kézbesítettnek kell tekinteni. A Havi Értesítő, amennyiben az esedékes Kiválasztásra vonatkozó információkat is tartalmazza, a Kiválasztásra szóló meghívónak is tekintendő.

14. Hatóság: a Szervező és a Közösség tevékenységének felügyeletére, a jogszabályban meghatározott hatósági jogok és kötelezettségek gyakorlására, illetve teljesítésére kijelölt szerv.

15. A jelen Működési- és Részvételi Szabályzat és az ahhoz kapcsolódó minden dokumentum vonatkozásában a "Tag" kifejezés a "fogyasztó", mint fogalom megfelelőjeként értendő.

II. Szerződéses érték, a Szervező és a Tag kötelezettségei

1. A szerződéses érték a Tag által a Tagsági szerződésben meghatározott, az általa vásárolni kívánt kriptovaluta vételárához a Közösség közreműködésével finanszírozni kívánt pénzösszeg, melynek mértékét a szerződés időtartama alatt - jogszabályban meghatározott eseteken kívül - nem lehet módosítani. Ez a szerződéses érték 1 millió és 50 millió forintnak megfelelő kriptovaluta között kerülhet megállapításra. Ha a Tag a kiválasztását követően a Tagsági szerződésben meghatározott értéknél magasabb értékű kriptovalutat kíván megvásárolni, abban az esetben a különbözetet köteles az adásvételi szerződés megkötésekor egyösszegben biztosítani és megfizetni.

A Tag szerződéses értékéről a Szervező a Havi értesítőben rendszeresen tájékoztatást küld. A Szerződéses érték a Tag havi alaprészlete és egyéb fizetési kötelezettségei számításának alapja.

Ha a Tag az kriptovaluta megvásárlását megelőzően a körülményeiben beállt változás következtében fizetési kötelezettségének mértékét csökkenteni kívánja, úgy a megismételt fizetőképességre irányuló felmérés alapján a Szervező a Tag fizetési kötelezettségét csökkentheti.

Az erre irányuló kérelmet a Tag írásban, az okok részletes megjelölésével az erre a célra szolgáló nyomtatványon, annak pontos kitöltésével, a Tag által javasolt új szerződéses érték pontos megjelölésével terjeszti elő. A fentieknek meg nem felelő kérelem hatálytalan, azt a Szervező nem veszi figyelembe. Az új szerződéses érték nem lehet kevesebb a korábbi szerződéses érték 80 %-ánál és 1 millió forintnál.

A Szervező a jogszabályban írt megismételt fizetőképességre irányuló felmérés alapján a kérelemnek helyt ad, a kérelemtől eltérő módosításra tesz javaslatot vagy azt a fizetőképességi eljárás eredményének ismeretében elutasítja. A Szervező jognyilatkozata megtételéig a Tag az eredeti kötelezettségét köteles határidőben teljesíteni a késedelem jogkövetkezményeivel.

A Szervező jognyilatkozatát a megismételt fizetőképességre irányuló felmérés eredményének rendelkezésre állásától számított 15 napon belül teszi meg. A Tag a Szervező ajánlatától eltérő újabb ajánlat megtételére nem jogosult.

Ha a Tag fizetési kötelezettsége csökkentésre kerül, abban az esetben a Tag által megvásárolni kívánt kriptovalutanak a Tagsági szerződésben meghatározott értéke is arányosan csökken. A szerződéses érték 1 millió forint alá nem csökkenthető. A csökkentett szerződéses érték a későbbiekben nem emelhető fel. A korábban befizetett Havi részleteknek az előtakarékossági befizetést tartalmazó részéből így keletkezett többletet a Tag javára előtakarékossági befizetésként el kell számolni, a biztosítási díjak és a szervezési díj vonatkozásában nincs jóváírás.

2. Jogosult érték: a jogosult érték azon időpont szerinti aktuális szerződéses érték, amikor a Tag a hiányzó Tagi befizetés megelőlegezésére való jogosultságot véletlenszerűen vagy előtörlesztés vállalással a Kiválasztáson megszerezte. A jogot szerzett Tag ezen értéket jogosult a jelen Működési- és Részvételi Szabályzatban meghatározott módon az kriptovaluta tulajdonjogának megszerzéséhez felhasználni.

3. A Közösségbe belépni kívánó Tag az Előzetes megállapodás aláírását követő 8 napon belül egyszeri regisztrációs díjat köteles fizetni. Ennek mértéke a megállapodásban rögzített szerződéses érték maximum 1 (egy) %-a. Ha a Tagsági Szerződés megkötése a Tag érdekkörében felmerülő ok miatt hiúsul meg, a Tag a megfizetett regisztrációs díjat elveszíti. Ha a Tagsági Szerződés megkötése a Közösség vagy a Szervező érdekkörében felmerülő, vagy a felek érdekkörén kívül eső ok miatt hiúsul meg vagy a Szervező a Tagot fizetőképtelennek minősíti, a regisztrációs díj összege visszajár. A Szervező a regisztrációs díjat a visszafizetési ok megállapításától számított 8 napon belül fizeti vissza.

4. A Közösség működése a Tagok rendszeres havi részletfizetésén alapul.

5. A havi részlet kiszámítása a Tagnak a havi részletfizetésről szóló havi értesítő kibocsátásának napján aktuális szerződéses értéke alapján történik.

A havi részlet az alábbi elemekből tevődik össze:

a) Alaprészlet: a mindenkori aktuális szerződéses érték és a szerződés hónapokban kifejezett időtartamának hányadosa alapján meghatározott rendszeres előtakarékossági befizetés, illetve a Közösség által megelőlegezett hiányzó Tagi befizetés visszafizetendő havi összege;

b) Szervezési díj: a Szervező a Közösség szervezésével és működtetésével, illetve a Tag Tagi mivoltával, az ezzel kapcsolatos teendőkkel összegfüggésben felmerült költségeire felszámított, havonként esedékes díja.

A Szervezési díj egyhavi részletre eső összege a teljes szerződéses érték maximum 0,1 %-a. Amennyiben a Tag a Közösségbe rendkívüli előtakarékossági befizetést teljesít vagy kiválasztás során előtörlesztés vállalással szerez jogosultságot, a rendkívüli előtakarékossági befizetés vagy a előtörlesztés vállalás hónapokban kifejezett mértékéhez igazodó szervezési díjat is köteles minden így számított hónap után egyidejűleg és egyösszegben a Szervező részére megfizetni.

A fizetendő Szervezési díjról a Szervező minden hónapban a havi értesítővel számlát küld a Közösség Tagjainak.

c) Biztosítási díjak: a Szervező a Tag nevében és meghatalmazása alapján a Közösség biztonságos működésének érdekében egy, a Szervezővel szerződést kötött biztosítónál hitelfedezeti életbiztosítást köt, mely biztosítás megkötésének és fizetésének kötelezettsége a biztosító elfogadó nyilatkozatától függ és amelynek megállapított biztosítási díját a Tag fizetni köteles. A biztosítás kedvezményezettje a Taggal szemben fennálló minden követelése erejéig mindenkor a Közösség, illetve a szervezési díj mértékig a Szervező. Ezen biztosításoknak a biztosító társaság által megállapított díja a havi részlet összetevője. A díj alapját és mértékét a Tag által az Előzetes megállapodás aláírásakor kitöltött és aláírt nyilatkozat rögzíti.

A Szervező a Tag nevében és meghatalmazása alapján a Közösség biztonságos működésének érdekében egy, a Szervezővel szerződést kötött biztosítónál a Tag által megvásárolni kívánt kriptovaluta megvásárlásakor az kriptovalutara annak forgalmi értéke erejéig vagyonbiztosítást köt, amelynek megállapított biztosítási díját a Tag fizetni köteles. A biztosítás kedvezményezettje a Taggal szemben fennálló minden követelése erejéig mindenkor a Közösség, illetve a szervezési díj mértékig a Szervező. Ezen biztosításoknak a biztosító társaság által megállapított díja a havi részlet összetevője.

Az értékbecslés eredménye alapján és az eset összes körülményeinek figyelembevételével a Szervező a Közösség érdekében dönthet úgy, hogy további biztosítékot kér a Tagtól, amennyiben a Közösség közreműködésével megvásárolt kriptovaluta meghatározott likvidációs értéke (az kriptovalutaértékelés során meghatározott olyan érték, amelyen az kriptovaluta az ügyfél nemfizetése esetén, kényszerértékesítés során a kapcsolódó ráfordításokat is figyelembe véve 3 hónapon belül értékesíthető) kevesebb, mint a megelőlegezett tagi befizetés, a hozzá kapcsolódó szervezési díjak és a Tag által felhasznált állami támogatás együttes összege. A Szervező előírhatja, hogy a Tag az általa felajánlott további kriptovalutafedezetre is vagyonbiztosítást kössön. A biztosítás megkötésének és fizetésének módja, illetve esedékessége és a kedvezményezettek köre a Tag által megvásárolt kriptovalutara kötendő vagyonbiztosítás szabályaival azonos.

A Tag a rendszeres havi részletfizetéseken kívül jogosult rendkívüli előtakarékossági befizetéseket teljesíteni. Amennyiben a tag a közösségbe rendkívüli előtakarékossági befizetést teljesít, azt a biztosítási díjjal csökkentett aktuális havi részlet egész számú többszörösével kell teljesíteni, mely részlet a szervezési díjat is magában foglalja. Az így teljesített rendkívüli előtakarékossági befizetések a Tag javára a futamideje végét csökkentve kerülnek jóváírásra.

A Közösség a Tagok vonatkozásában Tagonként elektronikus úton egyéni számlát vezet. Az egyéni számlán kell nyilvántartani:

a) a Tag előtakarékossági befizetéseit, ideértve a rendkívüli befizetéseket is;

b) a befizetések egyéni számlán történő jóváírásának időpontját;

c) a Tag részére kifizetett Tagi megelőlegezés összegét, a kifizetés dátumát;

d) a vállalt előtakarékossági befizetéseket, fizetési kötelezettségek összegeit;

e) a Tagi megelőlegezés fizetendő részleteit

Az egyéni számlán megállapíthatók:

a) a teljesített rendszeres és rendkívüli előtakarékossági befizetések összegei,

b) a nem vagy késedelmesen teljesített befizetési kötelezettségek összegei,

c) a tagi megelőlegezés még vissza nem fizetett összege,

6. Az évi egyszeri, ingyenesen megküldött számlakivonaton túl a Tag írásbeli kérelme esetén a Szervező a Tag egyéni számlájának kivonatát a kérelem megérkezését követő 5 napon belül megküldi. A Tag a kivonatért a Szervező által megállapított és honlapján közzétett összegű díjazást köteles előzetesen fizetni. A Tag kérelmében köteles megjelölni azt az időszakot, melyre vonatkozóan a részletes kivonatot kéri. Ilyen időszak megjelölésének hiányában a kivonatot a kérelmet megelőző 12. hónapig terjedő időszakról kell kiállítani.

A részletes kivonat tartalmazza

a) az előző évben történt rendes befizetések időpontját és összegét legalább előtakarékossági és szervezési díj bontásban,

b) az előző évben történt rendkívüli befizetések időpontját és összegét legalább előtakarékossági és szervezési díj bontásban,

c) az esedékes fizetési kötelezettségek esedékességének időpontját és összegét legalább előtakarékossági és szervezési díj bontásban, és

d) az egyes befizetésekkel a Tag Szerződéses értékének hány százalékát teljesítette.

7. Egyéb fizetési kötelezettségek:

Egyösszegű értékkülönbözet: a kiválasztás megtörténtét követően a Tag a jogosult érték és a megvásárolni kívánt kriptovaluta ellenértéke közötti különbséget a Tag választása szerint vagy az kriptovaluta megszerzése és átvétele előtt egyösszegben köteles a Szervező letéti számlájára befizetni – mely esetben e befizetési kötelezettség teljesítése előfeltétele a Szervező bármely olyan eljárásának vagy jogcselekményének, amely az kriptovaluta megszerzéséhez szükséges – vagy az értékkülönbözet kifizetéséről és a felmerülő esetleges többletköltségek fedezéséről maga köteles közvetlenül gondoskodni, ez utóbbi esetben a Szervező eljár a szerződés előkészítése érdekében, azonban csak ezen különbözet és költség kiegyenlítését követően teljesíti saját fizetési kötelezettségét.

Az kriptovaluta megszerzésével kapcsolatos kiadások: szerződések elkészítésével kapcsolatos kiadások, ügyvédi, közjegyzői, illetve egyéb költségek, illetékek, szolgáltatási díjak közvetlenül a Tagot terhelik, megfizetésük az kriptovaluta átadásának feltétele.

8. A befizetési kötelezettségek teljesítésének módja és határideje:

Az egyszeri regisztrációs díjat a Tag a megállapodás általa eszközölt aláírását követően a Szervező számlavezető bankjának bármely fiókjában készpénzzel, a postai csekken vagy banki átutalás útján a nyilatkozat aláírásától számított 3 napon belül fizetheti be. Ezen kötelezettség teljesítéséig a megállapodás nem lép hatályba.

A havi részletet a Tag a Szervező által részére megküldött havi értesítőn szereplő fizetési határidőig köteles a Közösség számlavezető bankjában bankfiókban történő teljesítéssel, illetve banki átutalás útján befizetni. A havi részlet késedelmes befizetése vagy nem teljesítése a jelen Működési- és Részvételi Szabályzatban megállapított jogkövetkezményeket, továbbá késedelmi kamat fizetési kötelezettséget von maga után.

Egyéb fizetési kötelezettségeit a Tag a Szervező által előírt módon és határidőben köteles teljesíteni. Teljesítésnek az minősül, ha a befizetést a Közösség vagy a Szervező bankszámláján a számlavezető bankja jóváírja. Amennyiben a befizetés az előírt azonosító adatokat nem vagy hibásan tartalmazza és emiatt a befizető kiléte teljes bizonyossággal nem állapítható meg, úgy az nem minősül a Tag részéről teljesítésnek. 

9. A Közösség a befizetett alaprészleteket a Kiválasztás során jogosulttá vált Tag által a jelen Működési- és Részvételi Szabályzatban meghatározott módon kiválasztott kriptovalutát a fenti Tag javára történő megvásárlására használja fel.

A Tagot terhelő fizetési kötelezettségek után fizetendő általános forgalmi adót vagy más esetlegesen fizetendő közterhet a mindenkori hatályos jogszabályok állapítják meg és ezt a Szervező ennek megfelelően érvényesíti.

Ha Tag a jelen Működési- és Részvételi Szabályzatban meghatározott bármely fizetési kötelezettségével késedelembe esik, a Közösség, illetve a Szervező az őket megillető összegek vonatkozásában a Tagsági szerződésben meghatározott mértékű késedelmi kamatot számít fel. A késedelmi kamat a fizetési kötelezettség esedékessé válását követő naptól számítandó.

A Taggal kötött szerződés megszűnése esetén, késedelmi kamat felszámítása a szerződés megszűnésének időpontjáig történik.

10. A Tagszervezési tevékenység

A Szervező a Közösség toborzásához közreműködőket (továbbiakban: Tagszervező) kíván igénybe venni. A Tagszervező a tagszervezés során köteles a pénzmosás megelőzéséről és megakadályozásáról szóló hatályos jogszabályi és Szervezői előírások szerinti ügyfél-átvilágítást is elvégezni a személyi okmányok ellenőrzésével.

A Tagszervező nem jogosult a Szervező nevében jognyilatkozatok megtételére, és a Tagszervező tevékenységéért a Szervező úgy felel, mintha a tájékoztatást maga nyújtotta volna.

A Tagszervező jogköre kizárólag a tagszervezési feladatok ellátására terjed ki, az ügyféltől pénzt nem vehet át, az ügyfél pénzét nem kezelheti. A Tagszervező köteles az ügyfeleket előzetesen tájékoztatni tagszervezői jogosultságáról és terjedelméről.

A Tagszervező a Vagyon Közösségek szolgáltatásairól és a tagsági szerződés létesítésével kapcsolatos tájékoztatást kizárólag, a Szervező által a rendelkezésére bocsátott, mindenkori hatályos írásbeli tájékoztató anyagoknak megfelelően nyújthat.

A Tagszervező feladata, hogy a Vagyon Közösségek szolgáltatásait az érdeklődők körében ismertté tegye, ezen tevékenységén belül az érdeklődők Közösségbe történő belépése érdekében teljes körűen tájékoztassa a belépni szándékozót a Közösségek működéséről, Működési- és Részvételi Szabályzatáról és a Közösségekkel kapcsolatos valamennyi jogszabályról és rendelkezésről. A Tagszervező emellett köteles elvégezni az előzetes megállapodás és a tagsági szerződés megkötésekor szükséges nyilatkozatok és nyomtatványok kitöltetését, aláíratását.

III. Belépés a Közösségbe

1. A Tag a Szervező által a Közösség megalapítása céljából közzétett és előzetesen jóváhagyott Nyilvános felhívás alapján a Tagsági szerződés maga részéről történő aláírásával juttatja kifejezésre a Közösségbe való belépési szándékát. A Tagsági szerződés tartalmát a Hatóság hagyja jóvá és azt a belépni kívánó Tag változtatás nélkül köteles kitölteni és aláírni. A Tag eltérő ajánlat tételére nem jogosult.

2. A Tag a megállapodással egyidejűleg köteles kitölteni és jóváhagyólag aláírni

a) a Működési- és Részvételi szabályzatot;

c) a személyes adatai kezelésére vonatkozó adatkezelési hozzájárulást;

d) a hitelfedezeti életbiztosítás megkötéséhez szükséges nyilatkozatot és biztosítási ügylet megkötésére vonatkozó felhatalmazást;

f) a pénzmosás megelőzésére vonatkozó jogszabályok által előírt nyilatkozatokat.

3. A megállapodás tartalmazza:

a) a szerződő felek adatait (a Tag esetén név, születési név, születési hely és idő, anyja neve, személyi azonosító jel, adóazonosító jel, azonosító igazolvány típusa és száma, lakcímkártya típusa és száma, lakcím, tartózkodási hely, e-mail cím),

b) a Tag nyilatkozatát, hogy a részére küldendő küldemények elektronikus úton az általa megadott e mail címre történő megküldéséhez hozzájárul-e és hogy hozzájárulása esetén az joghatályos kézbesítésnek minősül;

d) a Tagnak a Közösségben történő részvételre, valamint kriptovaluta vásárlására vonatkozó szándékát,

e) a Tag által a jövőben vásárolni kívánt kriptovaluta értékének (a szerződéses érték) felső határát,

f) a Tag által teljesítendő előtakarékossági befizetés tervezett összegét, rendszerességét, a havi részlet várható összegét, összetételét;

g) a Közösség maximális létszámát;

i) a regisztrációs díj megfizetésére vonatkozó kötelezettségvállalást a Szervező számára,

k) a Tag nyilatkozatát arról, hogy tudomásul veszi, hogy a Közösségbe történő befizetéseire az Országos Betétbiztosítási Alap kártalanítási kötelezettsége nem terjed ki.

Az Előzetes megállapodás érvényességének feltétele a jelen Működési- és Részvételi Szabályzat egyidejű aláírása.

A szervező a Tagsági szerződés Tag általi aláírásával egyidejűleg átadja a Tagnak a Működési- és Részvételi Szabályzat egy példányát.

5. A fent leírt kötelezettségek maradéktalan teljesítése és a megállapodás elfogadása esetén a Szervező a nyilvántartásba vételét követően a Tagot besorolja valamely, a megállapodásban és a Tagsági szerződésben meghatározott feltételeknek megfelelő Közösségbe és a Taggal megköti a Tagsági szerződést.

A Tagsági szerződés megkötésével egyidejűleg a Szervező átadja a Tagnak az általa elfogadott és cégszerű aláírásával ellátott Tagsági szerződés 1 példányát, vagy 15 (tizenöt) munkanapon belül postai úton kézbesíti azokat a Tag részére.

6. A Közösség akkor kezdi meg tevékenységét, amikor a céges nyilvántartásba vételi okirat szerinti számú Taggal a Tagsági szerződést megkötötte és az első havi értesítő kiküldése megtörtént (futamidő kezdete).

IV. A Kiválasztás szabályai

1. A Közösség azon Tagjai, akik valamennyi, a Tagsági szerződésből és a jelen Működési- és Részvételi Szabályzatból eredő kötelezettségüket maradéktalanul és a Kiválasztáson való részvételhez szükséges határidőig teljesítették, a hiányzó Tagi befizetés megelőlegezésére irányuló szerződés megkötésére való jogosultságra (a továbbiakban: Jogosultság) történő kiválasztás céljából a Szervező által rendszeresen szervezett Nyilvános Kiválasztáson (a továbbiakban: Kiválasztás) vesznek részt.

A részvétel érvényességének feltétele, hogy a Tag valamennyi, a Tagsági Szerződésből vagy a jelen Működési- és Részvételi szabályzatból eredő esedékes fizetési kötelezettségeit maradéktalanul és jelen Működési- és Részvételi Szabályzat szerinti határidőben teljesítse.

A Kiválasztás rendszeresen, legalább negyedévente kerül megrendezésre. A Kiválasztást megelőzően a Szervező felméri a rendelkezésére álló forrásokat és ennek alapján dönt arra vonatkozóan, hogy a Kiválasztáson milyen módszert – véletlenszerű kiválasztást vagy előtörlesztés vállalást – alkalmaz. A Szervező a Kiválasztáson bármelyik, vagy egyszerre mindkét kiválasztási módot is alkalmazhatja.

Amennyiben a közösségnek a kiválasztáskor a tagi befizetésekből rendelkezésre áll legalább egy – az aktív tagok legmagasabb szerződéses értékének megfelelő - pénzösszeg, akkor véletlenszerű kiválasztást tart. A véletlenszerű kiválasztást követően a rendelkezésre álló tagi befizetésekből egy vagy több előtörlesztés vállalásra van lehetőség.

Amennyiben a közösségnek a kiválasztáskor a tagi befizetésekből nem áll rendelkezésre a fentiekben körülírt értékű pénzösszeg, akkor előtörlesztés vállalás ajánlatok befogadása van lehetőség.

A Nyilvános Kiválasztás helyszínéről, időpontjáról a Szervező a havi értesítőben tájékoztatja a Közösség Tagjait. A havi értesítőt – mely ilyen esetben meghívónak is tekintendő - a Tagok számára legkésőbb a Kiválasztás időpontja előtt 8 (nyolc) nappal kézbesíteni kell. A Kiválasztás időpontját a Szervező a honlapján is közzéteszi.

A kiválasztásról szóló értesítés tartalmazza:

a) a kiválasztás helyét és időpontját,

b) a kiválasztás során várhatóan alkalmazásra kerülő kiválasztási módszert,

c) az arra történő utalást, hogy a kiválasztáson részvételre jogosult Tag személyesen vagy meghatalmazottja útján részt vehet,

d) az arra történő figyelmeztetést, hogy a részvételre jogosult Tag távolléte nem akadálya a kiválasztás lefolytatásának,

e) a Tag által a kiválasztás időpontjáig teljesített valamennyi előtakarékossági befizetésnek és szervezési díjnak a Tag szerződéses összegéhez viszonyított arányát (a kiválasztási értesítő kiküldésének időpontjában rendelkezésre álló adatok alapján).

Amennyiben a hiányzó Tagi befizetés megelőlegezésének igénylésére jogosult Tag kiválasztása előtörlesztés vállalás útján történik, a Szervező az értesítésben tájékoztatást nyújt továbbá arról, hogy a előtörlesztés vállalás során az a Tag válik jogosulttá a hiányzó Tagi befizetés igénylésére, aki a szerződéses értékhez viszonyítva a legnagyobb mértékű előtörlesztés vállalási összeg megfizetését vállalja. Az értesítésben a Szervező felhívja a Tag figyelmét a előtörlesztés vállalás során vállalható előtörlesztés vállalási összeg maximális mértékére.

A tag által a előtörlesztés vállalás során vállalható előtörlesztés vállalási összeg mértéke nem lehet magasabb a szerződéses értékből a előtörlesztés vállalás időpontjában fennálló hátralévő befizetési kötelezettség 60%-ánál.

A kiválasztáson a részvételre jogosult Tag személyesen vagy meghatalmazottja útján részt vehet. A meghatalmazást közokiratba vagy teljes bizonyító erejű magán iratba kell foglalni. A személyes jelenlét hiánya nem akadálya annak, hogy a Tag a kiválasztásban részt vegyen. A Kiválasztás harmadik személyek számára nem nyilvános.

2. A kiválasztás megszervezése a Szervező feladata. A kiválasztás megszervezése magában foglalja a kiválasztás tárgyi, technikai feltételeinek megteremtését, valamint a személyi feltételeinek és a kiválasztás helyszínének a biztosítását is.

A kiválasztási eljárást három tagú kiválasztási bizottság (a továbbiakban: bizottság) folytatja le. A bizottság Tagjai a Szervező alkalmazottai lehetnek. A bizottság CIG a Szervező felügyelőbizottságának, illetve igazgatóságának Tagja lehet.

A bizottság feladata

a) a kiválasztási eljárás kezdetét megelőzően a kiválasztásra való jogosultság feltételeivel rendelkező Tagokról készített lista ellenőrzése, jóváhagyása, figyelembe véve a kiválasztásról szóló értesítés kiküldését követően a kiválasztás napját megelőző nap végéig teljesített előtakarékossági befizetéseket és szervezési díj befizetéseket;

b) a kiválasztási eljárás lefolytatása;

c) a kiválasztás eredményének, a hiányzó Tagi befizetés megelőlegezésének igénylésére jogosulttá vált Tag személyének megállapítása; valamint

d) a kiválasztásról jegyzőkönyv készítése.

3. A kiválasztás véletlenszerű kiválasztás vagy előtörlesztés vállalás útján történik.

4. Amennyiben a bizottság a Közösség Tagjai által a kiválasztás napjáig teljesített előtakarékossági befizetések összegének figyelembevételével azt állapítja meg, hogy a kiválasztáson a véletlenszerű kiválasztáson kiválasztási módszer alkalmazásának feltételei fennállnak, abban az esetben a Szervező köteles véletlenszerű kiválasztást tartani.

A véletlenszerű kiválasztás technikai lebonyolítása a Szervező által készített kiválasztás lebonyolítására vonatkozó részletes szabályzat alapján történik.

Véletlenszerű kiválasztás esetén a hiányzó Tagi befizetés megelőlegezésének igénylésére jogosult Tag kiválasztása kizárólag a véletlentől függ. A véletlenszerű kiválasztás során a Szervező biztosítja a külső befolyástól való mentességet.

A hiányzó Tagi befizetés megelőlegezésének igénylésére jogosult Tag kiválasztása érdekében a véletlenszerű kiválasztást a bizottság által a kiválasztáson jelenlévők közül választott Tag, annak hiányában a bizottság Tagja végzi.

A véletlenszerű kiválasztás eredményét és a véletlenszerű kiválasztás eredményeképpen a hiányzó Tagi befizetés megelőlegezésének igénylésére jogosult Tag személyét a bizottság állapítja meg.

5. Amennyiben a bizottság - a Közösség Tagjai által a kiválasztás napjáig teljesített előtakarékossági befizetések összegének figyelembevételével - azt állapítja meg, hogy a kiválasztáson a előtörlesztés vállalással történő kiválasztási módszer alkalmazásának feltételei fennállnak, abban az esetben a hiányzó Tagi befizetés megelőlegezésének igénylésére jogosult Tag személyének kiválasztása előtörlesztés vállalással történik.

Az előtörlesztés vállalással történő kiválasztási módszer alkalmazása esetén előtörlesztés vállalási összeg megfizetésére irányuló ajánlat (a továbbiakban: ajánlat) a Szervező honlapjáról letölthető formanyomtatvány igénybevételével az alábbi módokon tehető érvényesen:

a) ajánlott küldeményként a Szervező részére megküldött postai levél

b) a Szervező részére igazolható módon megküldött elektronikus levél

c) a Szervező honlapján keresztül a Tag egyedi azonosítója és jelszava felhasználásának

d) személyesen a Szervező honlapjáról letölthető, illetve a kiválasztás helyszínén a kiválasztási bizottságtól átvehető formanyomtatvány kitöltésével, valamint az ajánlatot tartalmazó lezárt borítéknak a kiválasztás helyszínén elhelyezett urnába történő elhelyezése

útján.

Az előtörlesztés vállalással a biztosítási díjjal csökkentett havi törlesztőrészlet hónapokban kifejezett egész számú többszöröse ként kell megtenni, ettől eltérő ajánlat érvénytelen. Az így megtett előtörlesztés vállalása a bizottság a hátralék százalékában fejezi ki és kerekíti a kerekítés szabályai szerint és amennyiben a előtörlesztés vállalás a törvény szerinti maximális mértéket meghaladja, akkor azt a bizottság csak az adott hónapban felajánlható megengedett maximális hónapszám mértékéig veszi figyelembe.

A Tag által a előtörlesztés vállalás során vállalható előtörlesztés vállalási összeg mértéke nem lehet magasabb a szerződéses értékből a előtörlesztés vállalás időpontjában fennálló hátralévő befizetési kötelezettség 60%-ánál

A Szervező biztosítja, hogy az ajánlatokban rögzített előtörlesztés vállalási összeg a kiválasztás időpontjáig senki számára se váljanak megismerhetővé.

A jelen pont második bekezdés a)-c) pontjai szerint megtett ajánlatnak a kiválasztást megelőző napig meg kell érkeznie a Szervezőhöz. A jelen pont második bekezdés d) pontja szerinti ajánlat megtétele az adott Közösség kiválasztásának megkezdéséig lehetséges.

A bizottság az ajánlattételre előírt határidő lejártával összesíti a előtörlesztés vállaló Tagok ajánlatait, megállapítja az ajánlatot tett Tagoknak a előtörlesztés vállalás során kialakult sorrendjét, majd a előtörlesztés vállalás eredményét, valamint a hiányzó Tagi befizetés megelőlegezésének igénylésére jogosult Tag személyét.

Ha a előtörlesztés vállalás során több Tag tesz a saját szerződéses értékéhez viszonyítva azonos mértékű ajánlatot, a előtörlesztés vállalás eredményének megállapítását követően haladéktalanul elvégzett véletlenszerű kiválasztással kerül megállapításra az azonos mértékű ajánlatot tevő Tagok közötti sorrend, és a kialakult sorrend alapján a hiányzó Tagi befizetés megelőlegezésének igénylésére jogosulttá váló Tag. A sorrend megállapítására vonatkozó külön véletlenszerű kiválasztás esetén a véletlenszerű kiválasztásra vonatkozó általános szabályokat megfelelően alkalmazni kell.

6. A előtörlesztés vállalás során kiválasztott Tag a kiválasztást követő 8 napon belül köteles az ajánlatának megfelelő előtörlesztés vállalás összeget, mint rendkívüli előtakarékossági befizetést a Közösség felé teljesíteni, valamint a előtörlesztés vállalásösszeghez igazodó szervezési díjat a Szervezőnek megfizetni.

Ha a előtörlesztés vállalás során kiválasztott Tag az ajánlatának megfelelő összegű befizetést az előírt határidőn belül nem vagy csak részlegesen teljesíti, abban az esetben a előtörlesztés vállalás során tett ajánlat érvénytelenné válik, és a előtörlesztés vállalás során - a bizottság által megállapított - kialakult sorrend szerint következő Tag válik jogosulttá a hiányzó Tagi befizetés megelőlegezésének igénylésére. Erről a Szervező a befizetésre előírt határidő elteltét követő napon írásban vagy elektronikus levélben értesíti az utólag érvénytelenné vált ajánlatot tevő Tagot, és intézkedik az esetleges késedelmesen beérkezett befizetés visszafizetéséről. Egyidejűleg írásban vagy elektronikus levélben értesíti a előtörlesztés vállalás során kialakult sorrendben következő Tagot, hogy jogosulttá vált a hiányzó Tagi befizetés megelőlegezésének igénylésére, és tájékoztatja, hogy a kiválasztást követő 8 napon belül köteles az ajánlatának megfelelő előtörlesztés vállalás összeget, mint rendkívüli előtakarékossági befizetést a Közösség felé teljesíteni, valamint a szervezési díjat a Szervezőnek megfizetni.

A Szervező a honlapján közzétett hirdetmény útján értesíti a Közösség Tagjait a hiányzó Tagi befizetés megelőlegezésének igénylésére jogosult Tag személyének megváltozásáról.


7. A kiválasztásról a Szervező köteles hitelesített jegyzőkönyvet készíteni, amely tartalmazza

a) a kiválasztás helyét és idejét;

b) a kiválasztást lefolytató bizottság Tagjainak a nevét;

c) az alkalmazott kiválasztási módszert, illetve módszereket;

d) a kiválasztáson elhangzott, a kiválasztásra vonatkozó lényeges nyilatkozatokat és megállapításokat; e) a kiválasztás eredményét, ezen belül

ea) a véletlenszerű kiválasztás során a véletlenszerű kiválasztás nyertesét, és

eb) a előtörlesztés vállalás során a Tagok között kialakult sorrendet és a előtörlesztés vállalás nyertesét; valamint

f) mellékletként a jelenléti ívet és a meghatalmazásokat tartalmazó iratokat.

A kiválasztási jegyzőkönyv két eredeti példányban készül. A jegyzőkönyvbe bármely Tag betekinthet és arról térítés ellenében másolatot kérhet.

8. A Szervező a kiválasztást követő 15 napon belül honlapján közzéteszi a kiválasztás megtörténtére vonatkozó tájékoztatást.

V. A hiányzó Tagi befizetés megelőlegezésére irányuló szerződés megkötése és az kriptovaluta tulajdonjogának megszerzése

A Szervező a nyilvános kiválasztásról készült jegyzőkönyv lezárását követő 15 napon belül a jogosultságot szerzett Tagnak igazolást állít ki arról, hogy a Tag - a kiválasztáson történt véletlenszerű kiválasztása, vagy a kiválasztáson tett és határidőben teljesített érvényes előtörlesztés vállalás ajánlata alapján - jogot szerzett a szerződésben meghatározott feltételek alapján az kriptovaluta vásárlása érdekében a hiányzó Tagi befizetés megelőlegezésének igénylésére és a hiányzó Tagi befizetés megelőlegezésére irányuló szerződés megkötésére. Az igazolást a Tag jogosult az általa kiválasztott kriptovaluta megvásárlására irányuló folyamat során, mint ígérvényt felmutatni, a Közösség fizetési kötelezettsége azonban kizárólag a hiányzó Tagi befizetés megelőlegezésére irányuló szerződés megkötésével keletkezik. Amennyiben a hiányzó Tagi befizetés megelőlegezésére irányuló szerződés megkötésére jogszabályban meghatározott okból nem kerül sor, a Tag a Közösséggel vagy a Szervezővel szemben biztatási kár jogcímén vagy egyéb jogcímen igényt nem érvényesíthet.

1. A Tag legkésőbb a kiválasztásától számított 1 éven belül köteles megjelölni az általa megvásárolni szándékozott kriptovalutát, és biztosítani a Szervező részéről

Ha a Tag 1 éven belül nem jelöli meg az általa megvásárolni szándékozott kriptovalutat vagy a megjelölt kriptovaluta ténybelileg és jogilag nem felel meg a törvény előírásainak és a Tag az 1 éves időtartamon belül nem jelöl meg másik, a CIG előírásainak megfelelő kriptovalutat, úgy hiányzó Tagi befizetés megelőlegezésére irányuló szerződés megkötésére való jogosultságát elveszti. A Tag által befizetett előtörlesztés vállalást vagy előteljesítést a Közösség nem fizeti vissza, de annak megfelelő hónapok időtartamával a Tag futamideje rövidül. A fentieket követően a Tag a kiválasztásban változatlan feltételekkel jogosult újra részt venni és a soron következő kiválasztáson a Tag helyére pótkiválasztást kell tartani.

2. A hiányzó Tagi befizetés megelőlegezésére irányuló szerződés megkötését megelőzően a Szervező köteles a Tag fizetőképességének felmérésére irányuló eljárást a jogszabályok és a Szervező szabályzatának előírása szerint lefolytatni. Ha a felmérésben a Tag nem működik közre, a jogszabályok vagy a Szervező szabályzata által előírt dokumentumokat, iratokat és adatokat nem vagy nem teljeskörűen bocsátja rendelkezésre, az előírt nyilatkozattételi kötelezettsége teljesítését megtagadja vagy teljeskörűségi nyilatkozatot nem tesz, úgy a Szervező mindezek megtételéig vele a hiányzó Tagi befizetés megelőlegezésére irányuló szerződést nem kötheti meg. Ha a Tag a fentiek szerinti kötelezettségeinek a kiválasztásától számított 1 éven belül nem tesz eleget, úgy az a jelen fejezet 1. pontja szerinti jogkövetkezményeket vonja maga után.

Ha a Tag fizetésképtelennek bizonyul, úgy a Szervező kezdeményezi a csökkentési eljárást. Ha az eljárás eredménytelen, ha a Tag szerződéses értéke a szabályzat által meghatározott legalacsonyabb összeg alá csökken vagy a Tag az így megállapított szerződéses érték tekintetében is fizetésképtelennek minősül, úgy Szervező a Tag Tagsági jogviszonyát megszünteti. A Tagsági jogviszony megszüntetésére a Közösségből történő kilépés szabályait kell alkalmazni.

3. A Szervező - kriptovaluta értékesítő útján - beszerzésével az kriptovaluta meglétéről, értékéről, továbbá arról, hogy az kriptovaluta per- és tehermentes. Az kriptovaluta vásárlásról Szervező köteles jegyzőkönyvet készíteni, amely tartalmazza többek között

a) az kriptovaluta pontos nevét és tulajdonosának azonosító adatait,

b) annak a ténynek a rögzítését, hogy az kriptovaluta megfelel a Törvény szerinti kriptovaluta feltételeinek, valamint

c) az kriptovaluta becsült értékét és az kriptovalutara vonatkozó - az adásvételi szerződés megkötése szempontjából lényeges - egyéb információkat.

4. Az adásvételi szerződést a Tag - a Közösség, mint az kriptovaluta kiválasztásában és az adásvételi szerződés előkészítésében való közreműködésével - az kriptovaluta értékesítőjével a saját nevében köti meg.

A Közösség Tagja által, kriptovaluta vásárlása érdekében kötött adásvételi szerződésben

a) a Közösség által a hiányzó Tagi befizetés megelőlegezésével nyújtott összeg nem haladhatja meg a Tag aktuális szerződéses értékét

b) vevőként kizárólag egy vagy több, egymással a Ptk. szerinti közeli hozzátartozói viszonyban álló Tag szerepelhet,

Az adásvételi szerződés megkötése során a Szervező a Közösség nevében mint a Tag teljesítési segédje jár el, ilyen minőségben fizeti ki a vételárnak azt a részét, amelynek megfizetésére a Közösség köteles. Az adásvételi szerződésben a Közösséget mint teljesítési segédet fel kell tüntetni.

A Közösség a vételár általa teljesített részét a Tag által kötött, átvett (érkeztetett) adásvételi szerződés kézhezvételétől számított 60 napon belül fizeti meg az kriptovaluta eladója részére banki átutalás útján. A Közösség által kifizetett vételárrész az alábbiakat foglalja magába:

a) a Tag által addig befizetett előtakarékossági befizetések

b) hiányzó Tagi befizetés megelőlegezésére irányuló szerződés szerint megelőlegezett összege

Amennyiben az kriptovaluta vételára a szerződéses értéket meghaladja és a felek megállapodása alapján az egyösszegű értékkülönbözetet a Tag a Szervező letéti számlájára fizeti be, azt a Szervező fizeti ki az adásvételi szerződés szerinti feltételeknek megfelelően. Az ezzel kapcsolatos banki költségeket a Tag viseli.

5. A hiányzó Tagi befizetés megelőlegezésére irányuló szerződés megkötésére az kriptovaluta tulajdonjogának megszerzésére irányuló szerződés megkötésével egyidejűleg kerül sor.

6. A hiányzó Tagi befizetés megelőlegezésére irányuló szerződésben a Közösség kötelezettséget vállal arra, hogy a Tagsági szerződésben és a Működési- és Részvételi Szabályzatban meghatározott feltételek teljesülése esetén a szerződésben meghatározott kriptovaluta vásárlása érdekében a Tag számára a szerződéses érték eléréséhez szükséges hiányzó befizetés összegét megelőlegezi, a Tag pedig vállalja, hogy a Közösség által így megelőlegezett összeget a hiányzó Tagi befizetés megelőlegezésére irányuló szerződés és a Működési- és Részvételi Szabályzat rendelkezései szerint megfizeti.

A hiányzó Tagi befizetés megelőlegezésére irányuló szerződést közjegyzői okiratba kell foglalni.

Hiányzó Tagi befizetés megelőlegezésére irányuló szerződést abban az esetben köthet a Közösség a Taggal, ha a Tag a szerződéses érték legalább egy havi részletét a Közösségnek alaprészletként a előtörlesztés vállalást vagy a véletlenszerű kiválasztást megelőzően megfizette és a szerződésekben vállalt kötelezettségeit szerződésszerűen teljesíti.

7. A hiányzó Tagi befizetés megelőlegezésére irányuló szerződés meghatározott összegre szól. A Közösség a megelőlegezett Tagi befizetést vagyonából kamatmentesen, kriptovalutában nyújtja, ezen felül költséget nem számít fel.

8. A hiányzó Tagi befizetés megelőlegezésére irányuló szerződés részletes feltételeit a hiányzó Tagi befizetés kriptovaluta vásárlása érdekében történő megelőlegezésének szabályait tartalmazó szabályzat rögzíti, mely szabályzat a szerződés elválaszthatatlan részét képezi.

A Szervező jogosult a Közösség javára a megelőlegezett tagi befizetés visszafizetését biztosítandó - a vállalt kockázatnak megfelelően - az kriptovalutara bejegyzett jelzálogjogon túl választása szerinti további személyi vagy dologi biztosítékokkal biztosítani. Az értékbecslés eredménye alapján és az eset összes körülményének figyelembevételével a Szervező a Közösség érdekében dönthet úgy, hogy további biztosítékot kér a Tagtól, amennyiben a Közösség közreműködésével megvásárolt kriptovaluta által meghatározott likvidációs értéke (az kriptovaluta értékelés során meghatározott olyan érték, amelyen az kriptovaluta az ügyfél nem fizetése esetén, kényszerértékesítés során a kapcsolódó ráfordításokat is figyelembe véve 3 hónapon belül értékesíthető) kevesebb, mint a megelőlegezett tagi befizetés, a hozzá kapcsolódó szervezési díjak összege.

A Szervező a Közösség javára a Tag számára a vételárrész kifizetését megelőzően többek között a következő biztosítékok teljesítését írhatja elő:

a) Jelzálogszerződés megkötése a Tag által fedezetként felajánlott további ingó vagy ingóságra vonatkozóan a fennálló hátralék

b) készfizető kezesek kötelezettségvállalása a Tagot terhelő minden fizetési kötelezettségéért;

c) egyéb biztosítékok: pl. óvadék, bankgarancia, vagy más, a szerződést biztosító mellékkötelezettségek nyújtása.

A Szervező jogosult választása szerint bármelyik felsorolt biztosítékot, illetve több vagy valamennyi biztosíték együttes nyújtását is követelni. A Tag köteles a fent körülírt biztosítékok közül a Szervező választása szerinti biztosítékot vagy biztosítékokat legkésőbb a hiányzó tagi befizetés megelőlegezésére irányuló szerződés kifizetésig nyújtani a Szervező számára. Az előírt biztosítékok megadásáig a Közösség bármilyen fizetési kötelezettsége teljesítését jogszerűen tagadja meg.

A fedezet alapjául szolgáló ingó vagy ingatlan, illetve bármely más mellékkötelem vonatkozásában a kiválasztott Tag a polgári jog szabályai szerinti jogszavatosságért való felelősséggel tartozik.

10. A Közösség mint teljesítési segéd képviselőjeként a Szervező az kriptovaluta tulajdonjogának megszerzése során a Tag nevében, javára és érdekében jár el, melynek során fizetési kötelezettsége a Tag kiválasztáskor aktuális szerződéses értékének erejéig, az egyösszegű értékkülönbözet nála történt letétbe helyezése esetén az egyösszegű értékkülönbözet kifizetéséig terjed és ezen fizetési kötelezettségét kizárólag az kriptovaluta vételárának vagy egyéb jogcímű ellenérték megfizetésére teljesítheti, az ahhoz kapcsolódó minden más költség vagy egyéb fizetési kötelezettség, ideértve különösen a termék megszerzésével és a biztosítékok nyújtásával kapcsolatos ügyvédi, közjegyzői munkadíjakat és költségeket, termék megszerzéséhez kapcsolódó mindenkori hatályos jogszabályok szerinti illetékek vagy adók befizetési kötelezettségét, valamint az kriptovalutahoz kapcsolódó üzembehelyezési vagy egyéb hasonló, az kriptovaluta tulajdonjogának Hatósági regisztrációjával és használatbavételével összefüggő költségeket, a Tagot közvetlenül terhelik.

11. A Szervező a hiányzó Tagi befizetés megelőlegezése során

a) az erre jogosult Tag jogosultságának megszerzését tartalmazó, a nyilvános kiválasztásról készített jegyzőkönyvet;

b) a Tag és a tulajdonos által kötött adásvételi szerződést, amely tartalmazza a tulajdonos azon számlaszámát, amelyre a Közösség által megelőlegezett hiányzó Tagi befizetés átutalásra kerül;

c) a Közösség és a Tag által megkötött, közjegyzői okiratba foglalt szerződést, az esetleges további biztosítékokra vonatkozó szerződéseket;

d) az adásvételi szerződéssel érintett kriptovaluta ,amelyen az adásvételi szerződés megkötésének ténye szerepel; valamint

e) az adásvételi szerződéssel érintett kriptovalutaról az akkori érték által készített értékbecslést

köteles formai és tartalmi szempontból megvizsgálni és amennyiben azok megfelelnek a jogszabályokban és a Közösség szabályzataiban foglaltaknak, köteles a Közösség számlavezető hitelintézete részére a hiányzó Tagi befizetés megelőlegezése iránti szerződésben meghatározott összeg kifizetése érdekében az átutalási megbízást megadni.

12. A Tag a megvásárolt kriptovalutat, illetve a fedezetként szolgáló egyéb ingó vagy kriptovaluta vagyont a teljes hátralék megfizetéséig köteles rendeltetésszerűen használni, állagát megőrizni, a szükséges karbantartási munkákat elvégezni. A Tag e kötelezettsége megszegéséből eredő minden kárért a szerződésszegéssel okozott kár szabályai szerint felel.

VI. A Szerződés módosítása és megszüntetése, illetve megszűnése.

Átruházás. Kedvezményezett kijelölése és Öröklés. Vagyonbiztosítás.

1. Ha a Tag az kriptovaluta megvásárlását megelőzően a körülményeiben beállt változás következtében fizetési kötelezettségének mértékét csökkenteni kívánja, a Szervező a Tag fizetési kötelezettségét csökkentheti.

A Tag erre vonatkozó indítványát a Szervező által rendelkezésre bocsátott nyomtatvány (Szerződésmódosítási Indítvány) kitöltésével postai vagy elektronikus úton terjeszti elő. A Tag a nyomtatványt teljeskörűen köteles kitölteni és köteles részletesen előadni, hogy milyen, a körülményeiben beállt változás indokolja a csökkentést. A Tag a Szervező felhívására köteles megfelelően igazolni az általa hivatkozott, az indítvány alapjául szolgáló körülményeket. A Tagnak javaslatot kell tennie az általa javasolt új szerződéses értékre azzal, hogy a CIG által meghatározott minimális szerződéses értéknél .

Szervező a Tag javaslatát elfogadja, 8 napon belül írásban módosítják a Tagsági szerződést. A módosítás mindkét fél aláírásával válik hatályossá.

A Tag a szerződés módosítás aláírásáig köteles az eredeti szerződéses érték szerint teljesíteni szerződéses kötelezettségeit, ennek maradéktalan teljesítése, a módosító szerződés megkötésének előfeltétele.

A Tag a módosított szerződés érték után a havi részletet a módosító szerződés megkötésének hónapját követő hónaptól fizeti meg. A Szervező az addig fizetett alaprészletek és az új alaprészlet közötti különbözetet a Tag javára a futamideje végét csökkentve, rendkívüli előtakarékosságként jóváírja. A már megfizetett és esedékes biztosítási díjak és a szervezési díj nem kerül jóváírásra.

2. Ha az 1./ pont alapján a Tag fizetési kötelezettsége csökkentésre kerül, abban az esetben a Tag által megvásárolni kívánt kriptovalutara fordítható, a Tagsági szerződésben meghatározott szerződéses érték is arányosan csökken. A csökkentett szerződéses érték a későbbiekben nem emelhető fel.

3. Ha az kriptovaluta vásárlását megelőzően a Tag egymást követő három hónapon keresztül nem szerződésszerűen teljesíti fizetési kötelezettségeit, a Szervező a fentiekben foglaltak szerint a Tag fizetési kötelezettségeinek csökkentésére tesz javaslatot. A csökkentés a már esedékessé vált fizetési kötelezettségeit, az összegét és esedékességét nem érinti.

A Szervező már az első havi fizetési mulasztást követő 15 napon belül írásban vagy elektronikus levélben hívja fel a Tag figyelmét a jelen fejezet 1./ pont szerinti csökkentési lehetőségre, és javaslatot tesz a csökkentett előtakarékosság összegére azzal, hogy a csökkentés előfeltétele, hogy a Tag a csökkentett összeg tekintetében fizetőképesnek minősüljön. A csökkentés mértéke nem lehet nagyobb a Tagsági szerződésben eredetileg megállapított havi rendszeres előtakarékossági befizetés összegének 20%-ánál azzal, hogy a csökkentéssel módosított szerződéses érték nem lehet kevesebb a CIG által meghatározott minimális szerződéses értéknél. Ha csökkentésre nincs mód vagy a Tag fizetőképtelen a csökkentett összeg tekintetében is, úgy a Szervező a Tagsági jogviszonyt megszünteti.

4. A fentiek szerinti levélben a Tagot figyelmeztetni kell arra, hogy ha

a) a javaslatot az első fizetési mulasztástól számított további 2 hónapon belül nem fogadja el,

b) a javaslat elfogadásáig már esedékessé vált fizetési kötelezettségének nem tesz eleget,

c) a Tag a Szervező által kért dokumentumokat az erre vonatkozó

felszólítás e-mail útján részére igazolható módon történő kézbesítéstől számított 5 munkanapon belül nem adja át a Szervező részére, abban az esetben a csökkentésre vonatkozó javaslat érvényét veszti és a Közösség nevében eljáró Szervező jogosulttá válik a szerződés felmondással való megszüntetésére.

5. A fizetési késedelembe esett, a Szervező által fizetőképesnek minősített Tag az első fizetési mulasztásától számított további két hónapon belül jogosult az ajánlatot írásban elfogadni. Az elfogadó nyilatkozat megtételével a felek szerződése minden külön további nyilatkozat nélkül módosul. A Tag ellenajánlat vagy eltérő javaslat előterjesztésére nem jogosult.

Amennyiben a fizetési késedelembe esett, a Szervező által fizetőképesnek minősített Tag a csökkentési javaslatot elfogadja, egyidejűleg köteles a Polgári Törvénykönyv rendelkezései szerint maradéktalanul eleget tenni a javaslat elfogadásáig elmaradt fizetési kötelezettségeinek.

Amennyiben a fizetési késedelembe esett, a Szervező által fizetőképesnek minősített Tag eleget tett a hátralékos fizetési kötelezettségének, továbbá szerződésszerűen teljesíti az új szerződéses érték szerint számított kötelezettségeit, úgy a hiányzó Tagi befizetés megelőlegezésére való jogosultság alapját a csökkentéssel módosított szerződéses érték jelenti.

6. Ha a Tag a Szervező 3./ pont szerinti javaslatát az első fizetési mulasztástól számított további 2 hónapon belül nem fogadja el, vagy a csökkentett szerződéses érték szerinti fizetési kötelezettségének nem tesz eleget, illetve ha a szerződéses érték csökkentésére a Törvény rendelkezése alapján nincs lehetőség, vagy a Tag vonatkozásában egy alkalommal a 3./ pont szerinti eljárás lefolytatásra került (függetlenül attól hogy a szerződés érték módosult-e vagy sem), úgy a Tagra a Tagsági szerződés megszüntetése esetén irányadó általános rendelkezések az irányadóak. Ezek a szabályok a jelen bekezdésben felsorolt bármelyik eset bekövetkezése esetén haladéktalanul alkalmazhatóak.

7. Ha a Tag a Tagsági Szerződésben, illetve a hiányzó Tagi befizetés megelőlegezése iránti szerződésben (a továbbiakban: szerződések) foglalt fizetési kötelezettségét súlyosan megszegi, így különösen

a) az előtakarékossági befizetési, illetve a hiányzó Tagi befizetés megelőlegezésére irányuló szerződésben meghatározott alaprészlet fizetési kötelezettségével kapcsolatban 3 havi részletnek megfelelő összegű hátralékot halmoz fel,

b) a CIG szabályzat szerinti biztosításokhoz kapcsolódó díjfizetési kötelezettségével kapcsolatban 3 havi díjnak megfelelő összegű hátralékot halmoz fel, vagy

c) a Szervezőnek fizetendő szervezési díjfizetési kötelezettségével kapcsolatban 3 havi díjnak megfelelő összegű hátralékot halmoz fel,

d) ha a Tag neki felróható okból a Közösségnek vagy Szervezőnek kárt okoz, vagy a Közösség Tagjai, illetve a Szervező érdekeivel ellentétes tevékenységet folytat,

e) ha az kriptovaluta megvásárlásának feltételeként adott bármelyik biztosíték léte vagy fennállása bármely okból veszélyeztetve van, - ideértve különösen, de nem kizárólagosan, ha a zálogjoggal terhelt vagyontárgyat, vagyoni értékű jogot végrehajtás alá vonják, vagy felszámolási eljárás hatálya alá kerül, értéke csökken vagy megsemmisül, illetve megszűnik, illetve ha a kezes meghal vagy jövedelmi és vagyoni viszonyai 20 %-ot meghaladó mértékben negatívan változnak - és a Tag felhívásra a Szervező által megjelölt határidőn belül sem nyújt másik megfelelő biztosítékot

f) ha a Tag egyébként olyan magatartást tanúsít, amellyel a Közösség, a Szervező, annak vezetői, alkalmazottai jó hírnevét sérti vagy veszélyezteti

a Közösség a Tag szerződését azonnali hatállyal felmondhatja. A felmondás a szerződést a jövőre nézve szünteti meg azzal, hogy a tagot terhelő és már esedékessé vált fizetési kötelezettségek fennmaradnak, illetve a szerződésnek a felek közötti elszámolásra vonatkozó szabályai is változatlan tartalommal hatályukban megmaradnak.

Amennyiben a jelen fejezet 3./ pontja szerinti csökkentési eljárásnak nincs helye vagy azt a Tag már egy alkalommal igénybe vette, a Szervező köteles a Tagot késedelmére írásban figyelmeztetni, valamint – a jogkövetkezményekre való figyelmeztetés mellett – 15 napos határidő tűzésével felhívni a szerződésekben foglalt kötelezettségei Polgári Törvénykönyv szerinti, a késedelmi kamat megfizetésére is kiterjedő teljesítésére.

A felszólító levélnek tartalmaznia kell

a) a teljes fennálló és a lejárt tartozás összegét azzal a külön tájékoztatással, hogy a tartozás egyes tételei milyen jogcímek alapján tevődhetnek össze, valamint

b) a nem teljesítés esetére irányadó jogkövetkezményekre történő figyelmeztetést.

8. A jelen fejezet 7./ pont szerinti határidő eredménytelen elteltét követően a Szervező köteles haladéktalanul intézkedni a Tag Közösséggel fennálló Tagsági jogviszonyának felmondással való megszüntetéséről. A felmondás közlésének napjával a Tag Tagsági jogviszonya megszűnik, a megszűnés az elszámolásra és a Tag részére teljesítendő visszafizetési kötelezettség esedékességére vonatkozó rendelkezéseket nem érinti, a Tag az őt megillető összegek esedékesség előtti visszafizetését nem követelheti.

Amennyiben a Tag a hiányzó Tagi befizetés megelőlegezésére való jogosultságot megszerezte és a Közösség az ezen a jogcímen részére kifizetendő összeget teljesítette, a felmondással a Tag a hiányzó Tagi befizetés részletekben való visszafizetésének kedvezményét elveszíti és a teljes összeg egy összegben esedékessé válik. Amennyiben a Tag elmaradt fizetési kötelezettségei megfizetésére, illetve hiányzó Tagi befizetés egy összegben való visszafizetésére vonatkozó kötelezettségét a felmondás ellenére sem teljesítette maradéktalanul a felmondás közlését követően, a Közösség képviseletében eljárva a Szervező intézkedik a Tagot terhelő minden kötelezettség érvényesítése, a követelések behajtása iránt.

9. A kiválasztott kriptovaluta tulajdonjogát már megszerzett Tag Szerződésmódosítási Kérelmet nem nyújthat be és a szerződéses összeg csökkentésére nem teljesítése esetén sincs mód.

10. Ha a Közösség aktív Tagja a havi részlet fizetési kötelezettségével késedelmébe esik, a késedelem ideje alatt kiválasztáson szerzett jogosultsága semmis, ezért érvénytelen, függetlenül attól, hogy a Tag késedelmét kimenti-e.

11. A szerződéses jogviszony szüneteltetésére nincs mód.

12. A Tag a hiányzó Tagi befizetés megelőlegezésére irányuló szerződés megkötését megelőzően jogosult írásbeli nyilatkozattal a Közösségből kilépni. A kilépés tényének e fogalom szó szerinti használatával a közlésből egyértelműen ki kell tűnnie, ennek hiányában a Szervező a kilépési nyilatkozatot nem köteles figyelembe venni.

13. Az a Tag, aki a hiányzó Tagi befizetés megelőlegezésére irányuló szerződést megkötötte és ennek alapján a Közösség az ő javára kifizetést teljesített, a Közösségből nem léphet ki.

14. A Közösségből kilépő, vagy az azonnali hatályú felmondással megszüntetett jogviszonyú Tagok részére a Szervező a regisztrációs díj, az esedékessé vált szervezési díjak, az esedékessé vált biztosítási díjak, valamint a Tagot terhelő és késedelmesen teljesített vagy nem teljesített fizetési kötelezettségek késedelmi kamatai levonása után visszafizeti a Tag által megfizetett alaprészletekből fennmaradó összeget. A Tag a felmondás közlésének időpontjáig változatlanul köteles fizetési kötelezettségeinek eleget tenni, az ezen időszakban be nem fizetett havi részletek alaprészleten kívüli részei, illetve a be nem fizetett havi törlesztőrészletek után fizetendő késedelmi kamat összege a már befizetett alaprészletekből kerül levonásra. A felmondás jogát gyakorló, a Közösségből kilépő vagy az azonnali hatályú felmondással megszüntetett jogviszonyú Taggal szemben a Szervező a Tagsági Szerződés felbontásáért a jelen Működési- és Részvételi Szabályzatban foglalt kivételekkel bánatpénzt, kötbért nem számít fel, de a fentiek szerinti visszafizetésre a Közösség megszűnési eljárása során kerül sor. A teljesített befizetésekre a Szervező kamatot nem fizet.

15. A Tag a jelen Működési- és Részvételi Szabályzat aláírásával elismeri és igazolja, hogy a fenti elszámolási szabályokat, mint a szokásostól eltérő általános szerződési feltételeket megértette, elfogadta, azokat, mint akaratával megegyezőket vitatni nem kívánja.

16. Ha a Tagsági Szerződés teljesítése a Tag érdekkörében felmerült okból hiúsul meg, a jelen Működési- és Részvételi Szabályzat kilépésre vonatkozó rendelkezéseit a Polgári Törvénykönyvnek a szerződésszegéssel okozott kár megtérítésére vonatkozó fejezetei figyelembevételével kell alkalmazni. A Tag érdekkörében felmerült meghiúsulási oknak kell tekinteni azt is, ha a Tag jogképességét vagy ügyletkötési, illetve cselekvőképességét bármilyen okból elveszíti, fizetőképessége megrendül vagy csökken, illetve fizetőképtelenné válik, függetlenül attól, hogy az a Tagnak felróható okból következett-e be.

17. Ha a Szerződés teljesítése a Közösség érdekkörében felmerült okból ellehetetlenül, a Közösség 15 napon belül köteles visszafizetni a Tag által addig teljesített befizetéseket a biztosítási díjak kivételével. A szervezési díjat a Szervező köteles visszafizetni.

18. A Tag a Tagsági Szerződésből eredő Tagsági jogait és kötelezettségeit a Szervező engedélyével más olyan természetes személyre átruházhatja, aki megfelel az erre vonatkozó jogszabályi előírásoknak. Az átruházásra azt megelőzően van mód, hogy a Tag az általa kiválasztott kriptovaluta tulajdonjogát megszerezte.

Az átruházás feltétele, hogy az a személy, aki a Tagsági Szerződésből eredő Tagsági jogokat és kötelezettségeket meg kívánja szerezni, a jelen Működési- és Részvételi Szabályzat alapján fizetőképesnek minősüljön.

A szerződésátruházás során a Tagsági Szerződésből kilépő fél, a Szervező mint Szerződésben maradó fél, és a Szerződésbe belépő fél megállapodnak a szerződésből kilépő felet megillető jogok és az őt terhelő kötelezettségek összességének a szerződésbe belépő félre történő átruházásáról. A szerződésbe belépő felet megilletik mindazon jogok, és terhelik mindazon kötelezettségek, amelyek a szerződésből kilépő felet a szerződésben maradó féllel szemben a szerződés alapján megillették és terhelték. A szerződésbe belépő fél nem jogosult beszámítani a szerződésből kilépő félnek a szerződésben maradó féllel szemben fennálló egyéb követelését. A szerződésben maradó fél nem jogosult beszámítani a szerződésből kilépő féllel szemben fennálló egyéb követelését. A Szervező a szerződés átruházáshoz akkor járul hozzá, ha a Tagsági Szerződésből kilépő fél minden, addig esedékessé vált szerződéses kötelezettségét maradéktalanul teljesítette.

A szerződésátruházásra egyebekben a követelések és a jogok tekintetében az engedményezés, a kötelezettségek tekintetében a tartozásátvállalás szabályait kell megfelelően alkalmazni. A Szervező a szerződés átruházásáról, mint Tagsági Szerződésben maradó fél, belátása szerint dönt, a hozzájárulást és az átruházási szerződés megkötését megtagadhatja akkor is, ha egyébként annak minden előfeltétele teljesült.

19. A Tag - halála esetére - a Tagsági szerződésben természetes személy kedvezményezettet jelölhet, aki - ha megfelel a jogszabályoknak és a Működési- és Részvételi Szabályzatban meghatározott feltételeknek és vállalja a Tagsági jogviszonyból fakadó kötelezettségeket - a volt Tag jogutódjává válik. Ha a Tagsági szerződésben megjelölt kedvezményezett a Tag halálakor nem felel meg a Taggá válás feltételeinek vagy nem vállalja a Tagsági jogviszonyból fakadó kötelezettségek teljesítését, a vele való elszámolásra a Tagsági jogviszony megszüntetésére vonatkozó rendelkezéseket kell alkalmazni. Kedvezményezett jelölésének hiányában a Tag halála esetén az egyéni számla része a hagyatéknak. Az esetleges visszafizetés esedékességét a rendelkezés, illetve a Tag halála nem érinti.

A kedvezményezett személyének megjelöléséhez és az erre vonatkozó nyilatkozat megtételéhez a Szervező előzetes és írásbeli hozzájárulása szükséges. A nyilatkozatot teljes bizonyító erejű magániratba vagy közokiratba kell foglalni. A nyilatkozat teljes egészében érvénytelen, ha annak készítésében bármely módon a kedvezményezettként megjelölt személy működik közre. A nyilatkozatot a Szervezőnek két eredeti példányban át kell adni, aki egy további eredeti példányra vezeti rá tudomásul vevő záradékát. A nyilatkozat módosításához vagy visszavonásához szintén a Szervező visszaigazolt írásbeli tájékoztatása szükséges, ennek hiányában a Szervező a részére korábban átadott nyilatkozat szerint jár el.

20. Ha a Tag halálakor a Közösség már az kriptovaluta vásárlása céljából megelőlegezte a hiányzó Tagi befizetést, az kriptovaluta tulajdonjoga és a Közösséggel szemben fennálló fizetési kötelezettség nem válhat szét. A Tag halála esetén az őt terhelő további fizetési kötelezettségekért az általa a Szervező útján kötött hitelfedezeti életbiztosítás alapján – amennyiben annak feltételei fennállnak - a biztosító áll helyt és ebben az esetben a kedvezményezett, illetve az örökös vagy örökösök a Közösség felé fennálló további fizetési kötelezettség nélkül szerzik meg a megvásárolt kriptovaluta tulajdonjogát. A biztosító helytállási kötelezettsége hiányában a kedvezményezett, kedvezményezés hiányában az örökös kötelesek a tartozásért helytállni a fentiek figyelembevételével.

Ha az örökös a Közösség a Tagjainak megelőlegezett Tagi befizetés megtérülését - a vállalt kockázatnak megfelelően - személyi vagy dologi biztosítékkal, elsősorban a tulajdonában álló másik kriptovalutara bejegyzett jelzálogjoggal biztosítja, feltéve hogy a Tag javára kötött hitelfedezeti életbiztosítás alapján a biztosító alappal nem állt helyt teljesítési kötelezettségéért, a Szervező hozzájárul a Közösség segítségével megvásárolt kriptovaluta elidegenítéséhez.

21. Amennyiben a Tag halálakor a Közösség még nem előlegezte meg az kriptovaluta vásárlása céljából a hiányzó Tagi befizetést, a Tagot a futamidő végéig terhelő további fizetési kötelezettségekért az általa a Szervező útján kötött hitelfedezeti életbiztosítás alapján – amennyiben annak feltételei fennállnak – a biztosító áll helyt. Ebben az esetben a Tag által megjelölt kedvezményezettet, illetve az örököst vagy örökösöket a Közösség felé további fizetési kötelezettség nem terheli.

A biztosító kifizetése a Közösség számlájára kerül és a Tag egyéni számláján kerül jóváírásra. A kedvezményezett vagy az örökös felhasználhatja az összeget rendszeres havi befizetésként, rendkívüli előtakarékossági befizetésként, részt vehet a véletlenszerű kiválasztáson és az összeget felhasználhatja előtörlesztés vállalás ajánlat fedezeteként.

22. Vagyonbiztosítás

A Tag által fedezetként felajánlott kriptovalutáért vagyonbiztosítással fedezett káreseményt a Tag a biztosítónak és a Szervezőnek haladéktalanul bejelenti. A biztosító által lefolytatott eljárás alapján:

a) a havi részlet kétszeresét el nem érő összegű károk esetén a biztosító megkeresésére a Szervező engedélyezi a Tag részére történő kifizetést;

b) a havi részlet kétszeresét meghaladó összegű káreseménynél a Szervező kimutatást kér a biztosítótól, felülvizsgálja a fedezeti kriptovaluta aktuális értékét, majd az alapján dönt a kifizetés engedélyezéséről.

ba) Amennyiben a keletkezett kár nem befolyásolja az kriptovaluta értékét olyan mértékben, hogy az teljes mértékű fedezetként beszámítható legyen, a Szervező engedélyezi a biztosítási összeg Tag részére történő kifizetését és a Tag saját hatáskörében intézi és szervezi az kriptovaluta helyreállítását.

bb) Amennyiben a keletkezett kár befolyásolja az kriptovaluta értékét olyan mértékben, hogy az teljes fedezetként már nem vehető figyelembe, a felújítási munkálatokra vonatkozó vállalkozói árajánlatok alapján, az elvégzett munkálatok ellenőrzése után, a vállalkozó részére történik a biztosítási összeg kifizetése.

bc) Abban az esetben amennyiben a káresemény következtében az kriptovaluta megsemmisül, vagy gazdaságosan nem helyreállítható, a biztosító a teljes kárösszeget a közösségnek fizeti meg. A biztosítási összegből kifizetésre kerül a Tag a közösség felé a futamidő végéig fennálló teljes fizetési kötelezettsége. A maradvány összege a Tag részére kifizetésre kerül.

VIII. A Közösség megszűnése. A Tagsági viszony megszűnése. Vegyes rendelkezések.

1. A Közösség megszűnési eljárás során szűnik meg. Megszűnési eljárás megindítására kerül sor, ha a) a Közösség tevékenységére a nyilvántartásba vétel időpontjában meghatározott időtartam eltelt, ha minden, kötelezettségeit szerződésszerűen teljesítő Tag javára a hiányzó Tagi befizetés megelőlegezése megtörtént és a Tag az általa kiválasztott kriptovalutat megvásárolta és a Közösség valamennyi Tagja a vállalt fizetési kötelezettségének maradéktalanul eleget tett,

b) a Közösség tevékenységére a nyilvántartásba vétel időpontjában meghatározott időtartam letelte előtt, ha minden, kötelezettségeit szerződésszerűen teljesítő Tag javára a hiányzó Tagi befizetés megelőlegezése megtörtént és a Tag az általa kiválasztott kriptovalutat megvásárolta, és a Közösség valamennyi Tagja a vállalt fizetési kötelezettségének maradéktalanul eleget tett, vagy

c) jogszabályban előírt egyéb esetekben.

2. A Tag Tagsági viszonya a jelen Működési- és Részvételi Szabályzatban meghatározott egyéb eseteket kivéve szerződésszerűen akkor szűnik meg, ha a Tag a Kiválasztáson való kiválasztása és hiányzó Tagi befizetésnek a Tag által kiválasztott kriptovaluta megvásárlása céljából való kifizetése után valamennyi hátralévő fizetési kötelezettségének maradéktalanul eleget tett, a Közösség valamennyi, az adott Közösséghez tartozó Közösségi Tag felé elszámolt és a Közösség a jogszabályban előírt eljárás során megszűnt.

Amennyiben a Tag valamennyi hátralévő fizetési kötelezettségének maradéktalanul eleget tett, a Közösség a Tag által vásárolt kriptovaluta korlátozás mentes tulajdonba adásához, a Közösség által kikötött biztosítékok feloldásához, megszüntetéséhez hozzájárul. A hozzájárulást, illetve a törlési engedélyt a Szervező a Tag részére postán küldi meg, annak benyújtására a Tag köteles.

3. A Közösségnek az 1. pont a) és b) pontjában meghatározott, jogutód nélküli megszüntetésére vonatkozó megszűnési eljárás megindítását a Közösség nevében a Szervező kezdeményezi a Hatóságnál. A megszűnési eljárás bejelentésére és megindítására csak akkor kerülhet sor, ha minden, kötelezettségeit szerződésszerűen teljesítő Tag javára a hiányzó Tagi befizetés megelőlegezése megtörtént és a Tag az általa kiválasztott kriptovalutat megvásárolta.

A Hatóság a jogszabályi előírásoknak megfelelően tett bejelentést tudomásul veszi. Az erre vonatkozó határozat kézhezvételét követően jogosult a Szervező a megszűnési eljárás megindítására.

4. A megszűnési eljárás során a Szervező

a) a határozat kézbesítésétől számított 15 napon belül felméri a Közösség vagyonát és kötelezettségeit;

b) a Közösség javára intézkedik a Tagokkal szembeni kinnlevőségek és követelések behajtása iránt;

c) lefolytatja a Közösség Tagjaival szemben vagy általuk indított peres és nemperes eljárásokat;

d) a Közösség esetleges vagyontárgyait árverés útján értékesíti;

e) a Közösség olyan követeléseit, melyek vonatkozásában a végrehajtás legalább 1 éve szünetel vagy egyéb okból behajthatatlan, megkíséreli értékesíteni;

f) a Közösség rendelkezésre álló, illetve az érvényesített követelésekből, vagyontárgyakból befolyt pénzeszközei terhére visszafizeti a jogszabály szerint képzett tartalékból felhasznált azon összeget, amelynek a visszapótlására korábban még nem került sor;

g) a Közösség rendelkezésre álló, illetve az érvényesített követelésekből, vagyontárgyakból befolyt pénzeszközei terhére visszafizeti azoknak a Tagoknak az előtakarékossági befizetéseit - ide nem értve a szervezési díjat és a biztosítási díjakat -, akiknek a szerződése azt megelőzően szűnt meg, hogy jogosultságot szereztek volna a hiányzó Tagi befizetés megelőlegezésére;

h) megállapítja a Közösség működése során elért hozamok teljes összegét, levonja belőle a megszerzésükkel kapcsolatosan felmerült ésszerű költségeket és a fennmaradt összeget a Közösség megszűnéskori Tagjai között befizetéseik arányában felosztja, valamint az így megállapított összeget a Tag által megadott bankszámlaszámra való átutalással vagy a Tag egyéb tartozásának fennállása esetén az abba való beszámítással teljesíti.

5. A megszűnési eljárás során a Közösségi Tagok javára történő kifizetés kezdetéről rendkívüli közleményt kell közzétenni a Közösséget működtető Szervező honlapján. A Szervező a Közösségi Tagok javára történő kifizetéseket csak akkor kezdheti meg, ha a Közösséget megillető minden kinnlevőséget maradéktalanul behajtott.

6. A Szervező valamennyi kinnlevőség behajtását és a Tagokat megillető követelések kifizetését követően a megszűnési eljárásról beszámolót készít, mely beszámoló tartalmazza az egyes Tagok részére teljesített kifizetések összegét is. A beszámolót a Szervező könyvvizsgálója ellenjegyzi. A megszűnési beszámoló az alábbiakat tartalmazza:

a) a Szervező ügyvezetésének éves jelentését a jogszabályban meghatározott tartalommal, 

b) az esetleges járulékos és egyéb bevételeket,

c) a Tagok javára eszközölt kifizetéseket Tagonként,

d) a megszűnési eljárás során felmerült költségeket és felszámított díjakat tételesen,

e) a Tagok között felosztott nettó - költségekkel csökkentett - hozam teljes összegét, annak keletkezése részletezésével.

A beszámolót a Szervező a Hatósághoz terjeszti fel, aki annak kézhezvételét követően 15 napon belül egy alkalommal hiánypótlásra hívhatja fel a Szervezőt és annak maradéktalan teljesítését követően 30 napon belül vagy hiánypótlási felhívás hiányában a beszámoló ellenőrzését követően 30 napon belül a Közösséget törli a nyilvántartásból. A törléssel a Közösség jogutód nélkül megszűnik.

7. A Tag a Tagsági Szerződésből, illetve ebből a jogviszonyból eredő jogait sem fedezetigazolásként, sem egyéb fedezetként nem jogosult felhasználni, ezen jogviszony értéket megtestesítő jogviszonyként harmadik személyek felé nem használható fel, abból eredő követeléseit nem engedményezheti.

8. A Tagsági Szerződés aláírásával a feleknek a szerződés tárgyában keletkezett minden esetleges korábbi szóbeli vagy írásbeli szerződése vagy más megállapodása, a felek bármelyike által tett ajánlat, észrevétel vagy javaslat hatályát veszti, arra a továbbiakban egyik fél sem hivatkozhat kellő alappal.

9. A Tag a lakcímében, illetve a tartózkodási helyében bekövetkezett változást, elektronikus levele – e-mail - címének változását, illetve minden olyan adatának változását, amely a Tagsági Szerződés teljesítését érintheti vagy abban rögzítésre került, annak bekövetkezésétől számított 5 (öt) napon belül köteles írásban a Szervező székhelyére bejelenteni. Amennyiben a Tag ezen kötelezettségének nem tesz eleget, az ebből eredő károkért mindennemű kötelezettség őt terheli és az eredeti címre, illetve e-mail címre küldött közlés is érvényes és hatályos, függetlenül attól, hogy a kézbesítés sikeres volt-e. A kézbesítési vélelem megdöntésére a Tagnak legfeljebb a közléstől számított 5 napon belül van módja.

A Szervező az elérhetőségében bekövetkezett változást a honlapján teszi közzé, ami a közzététellel külön felhívás nélkül is hatályos.

10. A Szervező és a Tag között minden jognyilatkozat érvényesen és joghatályosan kizárólag írásban, illetve a jogszabály vagy a jelen Működési- és Részvételi Szabályzat által meghatározott esetekben elektronikus levél – e-mail – útján, a Szervező szerződéses kötelezettségvállalása esetén cégszerűen aláírva tehető meg, ennek megfelelően a Szerződés vagy bármely egyéb dokumentum kiegészítése, értelmezése vagy módosítása csak ilyen formában érvényes és hatályos.

A Tagsági szerződés megkötése, illetve felmondása, illetve a kilépés kivételével bármely, a CIG törvény, annak végrehajtási rendelete vagy a jelen Működési- és Részvételi Szabályzat kifejezett eltérő rendelkezése hiányában a Szervező bármely jognyilatkozata a Tag által megadott e-mail címre, illetve a Szervező által kapcsolattartási címként megjelölt e-mail címre érvényesen és hatályosan megtehető azzal, hogy a nyilatkozaton vagy az e-mailben a Tag egyedi azonosítóját minden esetben mindkét félnek fel kell tüntetnie. Az e-mail az elküldését követő napon tekintendő az ellenkező bebizonyításáig kézbesítettnek. A Szervező által működtetett weboldalon a Tag számára egyedi azonosítóval és jelszóval biztosított oldalon eszközölt közlés egyik fél részéről sem minősül érvényes és hatályos jognyilatkozatnak.

Szóban tett nyilatkozat vagy ráutaló magatartás sem a Tagra, sem a Szervezőre sem jogot, sem kötelezettséget nem keletkeztethet. Ennek alapján a felek egyezően rögzítik, hogy a Szervező képviselője, ügyCIGe vagy más munkatársa által szóban tett nyilatkozat, ígéret vagy javaslat – amennyiben az az Előzetes megállapodásban, a Tagsági Szerződésben vagy Működési- és Részvételi Szabályzatban foglaltaktól bármilyen

mértékben is eltér – semmilyen igény vagy követelés érvényesítésére, illetve ezen igények elfogadásának hiányában szerződésszegésre való hivatkozásra, szerződéstől való elállásra nem keletkeztet jogalapot.

11. A Szervező jogképes, bejegyzett, a jelen Működési- és Részvételi Szabályzat szerinti tevékenység végzéséhez engedéllyel rendelkező magyar gazdasági társaság, amelynek a Tagsági Szerződés megkötése során eljáró törvényes képviselői a Tagsági szerződés megkötéséhez szükséges minden törvényes képviseleti jog és felhatalmazás birtokában vannak, a Tag pedig cselekvőképes, ügyletkötési képességében semmilyen módon nem korlátozott, a Tagsági Szerződés megkötésére jogosult személy.

Valamennyi fél kijelenti, hogy a Tagsági Szerződés alapján őket törvényes és érvényes kötelezettségek terhelik, amelyek törvényes úton érvényesíthetőek a jelen Működési- és Részvételi Szabályzatban meghatározott feltételek szerint.

Valamennyi fél kijelenti végül, hogy egyikük sem szerződő fél olyan szerződésben, megállapodásban vagy megegyezésben, illetve nem köti olyan utasítás, elvárás vagy bírósági, választott bírósági határozat, amely akadályozná, lehetetlenné tenné vagy befolyásolná a Tagsági Szerződésben vállalt kötelezettségek teljesítését.

12. A felek a jelen Működési- és Részvételi Szabályzat megtámadásának jogáról visszavonhatatlanul lemondanak, a Működési- és Részvételi Szabályzatot a Polgári Törvénykönyv megfelelő rendelkezéseinek megfelelően írásban megerősítik.

13. Amennyiben a jelen Működési- és Részvételi Szabályzat bármely rendelkezése jogszabályváltozás okán vagy egyéb okból részben vagy egészben érvényét veszti, úgy a felek kölcsönösen kötelezik magukat abban, hogy közösen megfelelően módosítják a jelen Működési- és Részvételi Szabályzatot, egyebekben a rendelkezés érvénytelensége az egész Működési- és Részvételi Szabályzat érvényességét nem érinti, kivéve ha az érvénytelenség miatt a jelen Működési- és Részvételi Szabályzat szerinti cél hiúsul meg. A Működési- és Részvételi Szabályzat módosításához a Hatóság hozzájárulása szükséges.

14. A Tagsági Szerződés és a jelen Működési- és Részvételi Szabályzatban foglaltak teljesedése érdekében a felek kötelesek együttműködni és mindent megtenni annak érdekében, hogy a szerződés maradéktalanul teljesedésbe menjen. Amennyiben bármelyik fél olyan tényről vagy körülményről szerez tudomást, amely a jelen szerződés vonatkozásában a másik fél helyzetét, a szerződés teljesülését érinti vagy befolyásolja, lehetőség szerint haladéktalanul köteles erről a másik felet értesíteni.

Amennyiben bármelyik fél a Tagsági Szerződésből vagy a jelen Működési- és Részvételi Szabályzatból eredő valamely jogát nem vagy késedelmesen gyakorolja, ez nem jelent lemondást az adott jogról, kivéve, ha a határidő elmulasztása jogvesztő. A jelen Működési- és Részvételi Szabályzat szerinti valamennyi határidő anyagi jogi határidő. Amennyiben bármelyik fél a jelen szerződés szerinti bármely jogáról való lemondást feltételhez köti, úgy a lemondás csak akkor válik hatályossá, ha a megszabott feltétel a megjelölt határidőben, határidő hiányában a közlést követően haladéktalanul teljesül.

15. A Tag jelen Működési- és Részvételi Szabályzat aláírásával kifejezett hozzájárulását adja ahhoz, hogy a Szervező személyes adatait – születési helye és ideje, anyja neve, személyi azonosító jele, adóazonosító jele, személyi azonosító okmányai azonosító száma, lakcíme, tartózkodási helye – kezelje, azokról fénymásolatot készítsen és az azokban rögzített adatait a Tagsági Szerződéssel együtt kezelje.

16. A Szervező és a Tag minden közöttük létrejött, az Előzetes Megállapodásból, a Tagsági Szerződésből, a jelen Működési- és Részvételi Szabályzatból, illetve minden egymás felé tett jognyilatkozatukból, illetve a Szerződés és a Működési- és Részvételi Szabályzat alapján a Tag által megszerzett kriptovaluta megszerzése során kötött szerződéseikből eredő jogvitára a Tag belföldi lakóhelye, ennek hiányában belföldi tartózkodási helye szerint illetékes bíróság illetékességének vetik alá magukat.

17. A jelen Működési- és Részvételi Szabályzatban nem szabályozott kérdésekben a Törvény, Polgári Törvénykönyv és más hatályos jogszabályok rendelkezései az irányadóak.

A jelen Működési- és Részvételi Szabályzatot a Hatóság előzetesen jóváhagyta.

18. Az I. fejezet 7. pontjában hivatkozott szabályzatok:

  • Kiválasztási szabályzat
  • Hiányzó tagi befizetés megelőlegezésére vonatkozó szabályzat
  • Tag kilépésének, kizárásának rendjéről szóló szabályzat

Jelen Működési- és Részvételi Szabályzatot elolvastam, annak tartalmát, rendelkezéseit, jogkövetkezményeit a Szervező vagy annak nevében eljáró megbízottja részemre megmagyarázta, ezen rendelkezéseket, jogkövetkezményeket magam is értelmeztem, azokat megértettem, és mint akaratommal mindenben megegyezőt helybenhagyólag aláírom.

Kelt: ……………………….…, 20.... ..................... hó ........... nap.


Előzetes Megállapodás sorszáma: ……………………………………………….



.............................................................

Tag


jQuery Tlačítko na začiatok by William from Wpromotions.eu

Ide írhatsz...